Ferminám továbbra is mereven elzárkózik a személyes találkozó gondolatától is, noha múlt hétfő óta egyikünk sem volt már dolgozni, és a gyerekek, házastársak is home-office-ban vannak. Most már nem is inkább a fertőzéstől való félelem az akadály Kedvesem számára, hanem hogy milyen ürüggyel lépjen le a otthonról, a férjétől egy pásztorórára. Ez karantén idején már sokkal több konspirációt igényel.

Bár üzenetváltásaink továbbra is forrók, mint a koronás beteg homloka, érzelmeim pedig olyan buzgóak, mint a kínai hatóságok a statisztikák meghamisításában, mindazonáltal úgy döntöttem, hogy egy kicsit pihentetem most ezt a projektet. Történt ugyanis azóta valami.

Pénteken futni mentem az erdőbe, a hűvösvölgyi reptérre. A reptérről kivezető egyik ösvényen futottam össze egy erdei nimfával! Valószínűleg ő is már egy hete be lehet zárva otthonra, mert nagyon beszédes kedvében volt: 10-15 méterről diskurálva szídtuk együtt a sok felelőtlen retardált köcsögöt, akik nagy tömegben a járvány ellenére is önfeledten piknikeztek a napsütésben a repülőtéren. Nagyon romantikus volt! Aztán elváltak útjaink.

Hejj, te nimfa, nagyon sajnálom már, hogy olyan muja voltam, és nem kértem tőled lehetőséget még egy találkozásra! Ha olvasod ezt és emlékszel még a jelenetre, írj kérlek privátban vagy a kommentszekcióba!