Ferminával továbbra is minden nap váltunk üzeneteket a Tinderen. Beteljesítetlen vágyunk türelmetlenségünket exponenciálisan növeli, mint elmaradt utazási korlátozások a koronavírusos betegek számát. Hogy mégis valamicske kéjt vigyünk az őrjítő hétköznapokba, Drágám kép küldését kérte. És milyen jól tette: már a gondolat is teljesen felvillanyozott!

Csakhogy itt jött a probléma. Amint a fürdőszobatükör előtt állva próbáltam egy szigorúan ízléses, nem-malac, de azért vágyat keltő képet lőni magamról a mobilommal, egyszer csak belém hasított a felismerés: meghíztam! Több mint egy hete nyomon a munkát home-office-ból, itthon vagyok a feleségemmel és a gyerekekkel, nem járok sehová, max. heti egyszer bevásárolni. Kondizni sem voltam, viszont mivel rengeteg kaját bevásároltunk, a szokásosnál többet eszem - már csak az unalom miatt is.

Megfogadtam, hogy ez nem mehet így tovább! Ha így folyatom, mire véget ér a karantén, és mire Ferminám végre karjaimba omolna, olyan zsírdisznó leszek, hogy szerelmünk hiába ostromolja a sztratoszféra magaslatait, undorodva fordul majd el tőlem a Kedves! Márpedig mit ér a legfennköltebb érzelem is, ha nem torkollhat kiteljesedésbe?

Ezért megfogadtam, hogy bezártság ide, meg oda, mostantól esténként kijárok sétálni meg gyúrni a környékünkön lévő játszótér melletti utcai kondiba. Formában kell maradnom, hogy Ferminának ne okozzak csalódást!